Gryllus Dániel: A teljesség felé DVD

3 000 Ft

1 készleten

Weöres Sándor 32 évesen adta ki A teljesség felé című metafizikai kötetét, amit Hamvas Bélának ajánlott. Az akkor harmincas éveiben járó Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején komponált rá először zenét, de a lemez kiadása 1988-ig váratott magára, a zeneszerző végül a költő 75. születésnapjára kezébe adhatta feldolgozását. A művet előadták színpadon is, ennek dramaturgiáját Kőváry Katalin rendező, a zeneszerző felesége állította össze.

Apja hatvanadik születésnapjára a szintén zenei pályára lépett, harmincas éveiben járó Gryllus Samu új hangszerelést készített a műből, ennek előadására több generáció kiválóságait kérték fel, Sebestyén Mártától Frankie Látón át Kovács Ferencig és Palya Beáig. A Weöres-mű részleteit Gryllus Samu vezényletével és Gryllus Dániel közreműködésével nyolc énekes és tíz hangszeres szólaltatja meg.

Előadják:
Gryllus Dániel – ének, citera, furulyák, pánsíp, töröksíp, psaltérium, manjirá
Énekesek: Bognár Szilvia, Both Miklós, Ferenczi György, Palya Bea, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Szalóki Ági, Szirtes Edina Mókus

Hangszeresek: Pálhegyi Máté – fuvola, Bacsó Kristóf – klarinét, szaxofon, Bizják Gábor – kürt, Balogh Kálmán – cimbalom, Bolya Mátyás – citera, brácsa, Tömösközi László – ütőhangszerek, Frankie Látó – hegedű, Kovács Ferenc – hegedű, mrdanga, Halmos Béla – brácsa, Kovács Zoltán – nagybőgő

Közreműködik Seress Zoltán színművész.
Hangszerelő és zenei vezető: Gryllus Samu

    0
      0
      Ez van a kosarában:
      Kosara jelenleg üresVissza a kezdőoldalra