Petruska dalszerző-énekes az igényes könnyűzene hazai képviselője. Szuggesztív, közvetlen előadásmódjával, tartalmas dalaival meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. Dalszerzői teljesítményéért 2015-ben Artisjus Junior-díjra jelölték.
A 2014-es, budapesti metrómegállókat megzenésítő Metropolita, majd a két évvel későbbi, az Y-generációt vizsgáló Kapunyitó után, Petruska 2019-ben új nagylemezzel jelentkezik. A Reláció című albumot hallva egyértelműen azt érezhetjük, emelkedtek a tétek a szerző munkásságában: a 13 dal energikusabb és életigenlőbb, mint bármi, amit ismertünk a zenésztől, a világzenei kalandozások pedig mintha most értek volna meg igazán. A szellemes szövegeiről ismert Babarci Bulcsú mellett ezúttal nem kisebb név volt Petruska szerzőtársa, mint Grecsó Krisztián. Mindemellett a Petruskát kísérő muzsikusok száma is gyarapodott. A lemezbemutató koncerteken most először hallhatjuk a virtuóz gitáros dalait teljes zenekari kísérettel.
Petruska több dalát játszotta rotációban a Petőfi Rádió. A Dal 2016 című tv-műsorban egy különdíj kíséretében a legjobb 4 között végzett a Trouble in My Mind című szerzeményével, valamint a Nagy-Szín-Pad című vetélkedő 2017-es évadában is szerepelt. Széles zenei látókörének köszönhetően, Petruska azon ritka hazai előadók közé tartozik, akinek a dalai egyaránt állják meg a helyüket a nagy nyári fesztiválokon, valamint a világzenei, jazz, vagy irodalmi színtéren is.
1. Én a te korodban
2. Égi gangon
3. Help Me Out of Here
4. Mondatok
5. Not Mine
6. Mosolyunk mögött
7. Nem megy igazán
8. Ugyanonnan
9. Nincsen szavam
10. Ha jön a holnap
11. Apple Pie
12. New Year’s Eve
13. A ház
Emberi kapcsolatok fűzik össze Petruska új dalait
Március 12-én jelenik meg Petruska András új nagylemeze Reláció címmel. Az album – a korábbiakkal ellentétben – zenekari felállással készült, és három dalszövegét is Grecsó Krisztián költő írta. A lemezbemutató 2019 március 29-én lesz Budapesten, a Trip Hajón.
– Popzenésznek tartom magam, sosem bonyolítottam jobban a műfaji besorolást – vallja Petruska. – Felnőttebb, érettebb leágazása a Reláció, aminek szívét a világzenei elemek, a lelkét pedig a többrétegű, játékos szövegek adják.
Az énekes/gitáros/dalszerző szerint ezúttal az emberi kapcsolatok fűzik össze a dalokat.
– Párkapcsolati, romantikus történetek épp úgy hallhatók ezen az albumon, mint a saját magammal, vagy a világgal való viszonyról szóló szerzemények – mondja Petruska.- Sok dalban egyszerre jelenik meg a személyes élmény és egy tágabb perspektíva, mintegy egymás metaforájaként. Ez talán nem véletlen, hiszen ugyanazok az emberek vagyunk, ugyanazokkal az érzésekkel akkor is, amikor társadalmakra ható, nagy tetteket hajtunk végre, és akkor is, amikor egy bensőséges pillanatban kizárjuk a világot. A szeretetet és a biztonságot keressük az élet minden területén.
A Reláció 13 dalt tartalmaz, közülük háromnak Grecsó Krisztián József Attila-, Faludy György-, Bródy Sándor- és Déry Tibor-díjas költő írta. A Petruska-Grecsó művek egyikét, az Égi gangon című dalt meg is filmesítették, a klip már fellelhető a YouTube-on.
Érdekelhetnek még…
-
Akció!
Petruska: Híd
Original price was: 1 800 Ft.500 FtCurrent price is: 500 Ft. -
Akció!
Szabó Attila: Lélekbiztosító
Original price was: 3 000 Ft.990 FtCurrent price is: 990 Ft. -
Akció!
Petruska: Mák és dió
Original price was: 2 000 Ft.990 FtCurrent price is: 990 Ft. -
Akció!
Novák Péter és a Kultúrpart társulat: Üzenet a Földről
Original price was: 3 000 Ft.990 FtCurrent price is: 990 Ft.