Budapest Bár: Délutáni Csókok

3 000 Ft

3 készleten

2014. október 29-én megjelent a Budapest Bár Délutáni csókok című új lemeze, amelyet a Húszezer éjszakás kaland folytatásaként definiál a népszerű és kiváló zenekar.

Míg a tavaszi lemezre vidámabb, táncosabb dalok kerültek, az őszi-téli napokra szánt új album számai líraibb zenékkel ölelésre, összebújásra inspirálják a hallgatókat.

Már év elején tudtuk, hogy két albumunk fog ebben az évben megjelenni, mert az volt a koncepciónk, hogy a tavaszi dinamikus albumot ősszel egy melankolikusabb, érzékenyebb dalokat tartalmazó CD követi. Így a zenészek és az énekesek időben elkezdték gyűjtögetni az ötleteket, javaslatokat, sőt, most is előfordult, hogy egymásnak ajánlottak dalokat – mondja Farkas Róbert, a Budapest Bár vezetője.

Régi klasszikusokon kívül – Hulló falevelek, Nagyságos asszonyom, Tanulj meg kisfiam komédiázni – többek között Kovács Katit és a Kex zenekart is megidézi a Budapest Bár, de ismerős külföldi slágereket is feldolgoztak például Tom Waits-től és Nick Cave-től a legújabb albumon. A lemez címadó dala, a Délutáni csókok viszont egy újabb saját, Budapest Bár szám, Kollár-Klemencz László szerzeménye.

A Délutáni csókok című lemezen 14 énekes szerepel, a zenei kíséretet pedig a kitűnő Budapest Bár zenekar adja. Az együttes régi énekes csapatán – Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián – kívül szerepel még Mező Misi, aki idén csatlakozott a zenekarhoz, valamint a bécsi díva, Tania Saedi, akit a közönség már több koncerten is láthatott az együttes vendégeként.

Két nagyszerű hölgy énekel még a lemezen: a fiatal, énekes-zongorista Iván Alexandra, valamint a cigányzene ikonja, Bangó Margit. Bangó Margit Kossuth-díjas előadóművész az idei Zsidó Nyári Fesztiválon volt a Budapest Bár vendége. Az egyszeri találkozásból barátság lett, amely remélhetőleg még sok közös fellépéssel gazdagítja a zenekart és a közönséget.

„Fölfedeztünk egy nagyon fiatal bárénekesnőt, Iván Szandrát, aki nem csak jó énekes, de remek zongorista is. Ő a Hulló falevél című dal előadója az új lemezen.

Velünk van egy régi barát, akivel sokszor dolgoztunk már együtt. Ő Tania Saedi, egy osztrák-perzsa származású fantasztikus énekesnő, akit Londonban a Zenei Olimpián fedeztünk fel 2012-ben, és azóta barátság alakult ki közöttünk.

Öröm, hogy a legújabb albumon ő is szerepel, mégpedig a Billie Jean-t énekli fantasztikusan, Michael Jackson-tól.

Különlegességnek számít az új albumon a Bangó Margit-Mező Misi duett, akik először énekeltek együtt. Éreztem, hogy kettejük hangja nagyon passzol egymáshoz, így kértem, hogy az Én a bánatot csak mindig kifogom című dalt énekeljék együtt. A Zsidó Nyári Fesztiválon kipróbáltuk, hogy milyen, hogy fogadja a közönség, és bebizonyosodott, hogy jó döntés volt, szívszorító, és megható kettejük produkciója. Biztos vagyok benne, hogy a lemezen is szeretni fogja a közönség. Mi imádjuk!”

1. Billie Jean (ének: Tania Saedi)
2. Én a bánatot csak mindig kifogom (ének: Bangó Margit, Mező Misi)
3. Durva dal (ének: Kiss Tibor)
4. Sound of Silence (ének: Lovasi András, Keleti András)
5. Tanulj meg fiacskám komédiázni (ének: Szűcs Krisztián)
6. Where The Wild Roses Grow (ének: Németh Juci, Frenk)
7. Ferenc (ének: Rutkai Bori)
8. Piros madár (ének: Lovasi András)
9. Everybody’s Talkin (ének: Frenk)
10. Az eső és én (ének: Németh Juci) 11. Nagyságos asszonyom (ének: Keleti András)
12. Dead and Lovely (ének: Behumi Dóri)
13. Délutáni csókok (ének: Kollár-Klemencz László)
14. Még egy szippantás drágám (ének: Ferenczi György)
15. Hulló falevelek (ének, zongora: Iván Szandra)

    Érdekelhetnek még…

    • Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Pál István Szalonna, Jim Oblon: Áldás, ROCKANDROLL

      3 000 Ft
    • Budapest Bár: Budapest Vol. 7

      3 000 Ft
    • Így szerettek ők 2 – Újabb irodalmi szerelmeskönyv

      4 990 Ft
    • Budapest Bár: Best of Budapest Bár 10 (dupla CD)

      4 800 Ft
    0
      0
      Ez van a kosarában:
      Kosara jelenleg üresVissza a kezdőoldalra