- +36 30 114 1646
- zenebolt@kalaka.hu
- Hétfő- Péntek: 10:00 - 18:00
2 390 Ft
“Tizenöt évvel az első Zsoltáraink megírása után új énekeket írtunk.
Az első Zsoltársorozat Tizenöt Zsoltár címmel 1997-ben jelent meg. A verseket a bibliai szövegek nyomán ezúttal is Sumonyi Zoltán írta, a dalokat Gryllus Dániel komponálta, kivéve a 104. Zsoltár dallamát, amit Sebestyén Mártának köszönhetünk.
Az új sorozat tehát szellemiségében és az alkotók, előadók személyében is azonos az első zsoltáros cd-vel, Dallamai közt sok a népdalszerű, a magyar, zsidó, középkori és mai hangzású dallamok egymás mellett szerepelnek. Talán ebből is érződhet, hogy a zsoltárok több ezer éves, Istent megszólító sorai a mai ember érzésvilágát éppúgy tükrözik, mint a középkoriakét és az ókoriakét.” – Gryllus Dániel
Előadják:
Gryllus Dániel – ének, citera, furulyák, klarinét
Gryllus Vilmos – ének, gitár, cselló
Sebestyén Márta – ének
Közreműködik:
Sárközi Gergely – viola bastarda, szoprán gamba, psaltérium, gemshornok, szintetizátor, flamenco gitár, cembalo, orgona, lantok
Zsoldos Béla – ütőhangszerek
1. A 98. Zsoltár: “Zengjen újra énekünk…”
2. A 104. Zsoltár: “Dícsérd az Urat, lelkem!”
3. A 6. Zsoltár: “Uram, ne büntess engemet”
4. A 45. Zsoltár: “Fölbuzog a dal szívemből…”
5. A 46. Zsoltár: “Erős vár a mi Istenünk”
6. A 78. Zsoltár: “Népem, figyelmezzél tanításaimra…”
7. A 19. Zsoltár: “Nap a napnak mond beszédet…”
8. A 44. Zsoltár: “Isten, hallottuk hírét…”
9. A 130. Zsoltár: “Mélyből dörömbölök…”
10. A 39. Zsoltár: “Uram! Jelentsd meg halálomnak napját…”
11. A 148. Zsoltár: “Dícsérje mind az Úr nevét…”
3 000 Ft Original price was: 3 000 Ft.500 FtCurrent price is: 500 Ft.
Ügyfélszolgálat:
Hétfőtől-péntekig:
10-18 óráig
Tel: +36-30-114-1646
email: zenebolt@kalaka.hu