Tímár Sára: Feljött immár az a csillag

2 000 Ft

2 készleten

Tímár Sára generációjának egyedi hangú, kísérletező kedvű énekese 2011-ben nyerte el a Junior Príma Díjat magyar népművészet és közművelődés kategóriában. A Sebő együttes tagjaként került kapcsolatba az énekelt versek világával, a népi énekhang kreatív lehetőségeit pedig a Dalinda énekegyüttes alkotó alapítójaként keresi. Két lemezét (Minek nevezzelek, Református HÁLAÉNEK népzenével) a Zeneakadémián mutatta be teltház előtt.
Idén adventben jelenik meg legújabb karácsonyi kislemeze, ami a Feljött immár az a csillag címet viseli. Az énekesnő így mesél legújabb lemezéről:
„Feljött immár az a csillag, keljenek fel kik alusznak!” – Csendül fel gyönyörű karácsonyi énekünkben ez a mondat. Az esztendő jeles napjai keretet adhatnak életünknek, rátekinthetünk arra, hol is tartunk a szeretetté válás útján. Ebben a rendben kitüntetett helyen szerepel az év vége, amely mindig egyfajta belső összegzést, lezárást, várakozást, és újrakezdést jelent számomra. Nehezen érkezünk meg abba az állapotba, hogy felfogjuk a valóságát annak, mit jelent Krisztus születése. Nemes Nagy Ágnes verse számomra hűen tolmácsolja ezt a gondolatot, ezért választottam a lemez kezdőszámának. A hangulat a szürke, borongós állapotból halad a fény felé, ahogy a három király is lassan, lépésről-lépésre jut el a bölcsőig. Zeneileg is szerettem volna érzékeltetni ezt a folyamatot, ezért Szabó Dániel segítségével, a hagyományos karácsonyi énekek tisztaságát megőrizve, egy új zenei hangzást hívtunk életre, ami kilép a hagyományos karácsonyi énekekhez illő, kategorizált hangzásból.

Közreműködők:

Tímár Sára – ének
Szabó Dániel – cimbalom
Bolya Mátyás – koboz
Hargitai-Halászi Lehel – furulya
Nyitrai Tamás – hegedű
Fekete Márton – brácsa
Lelkes András – bőgő
Sarkadi-Szabó Alíz – ének

 

1. Nemes Nagy Ágnes: Karácsony    3’38”
(zene: Szabó Dániel, Tímár Sára)

2.Csordapásztorok                         2’30”
(Tradicionális)

3. Jöjj, népek Megváltója               3’17”
(zene: Szabó Dániel, Tímár Sára)

4. Gyönyörű szép leány                 5’31”
(zene: Szabó Dániel, Tímár Sára)

5. Idvez légy kis Jézuska              4’17”
(zene: Szabó Dániel)

6. Feljött immár az a csillag          4’32”
(zene: Szabó Dániel)

Összidő: 23’45”

 

    0
      0
      Ez van a kosarában:
      Kosara jelenleg üresVissza a kezdőoldalra