Bognár Szilvia: Ének őrzi az időt

3 000 Ft

Elfogyott

Talán nem is lehetne megkapóbb érzékenységgel írni letűnt évszázadok ránk maradt kincseiről, amelyeket – többek között – a néphagyomány őrzött meg számunkra. Így azokról a népdalokról, balladákról, amelyek – megénekelve az időszerű és egyben mindenkori emberi érzelmeket, sorsokat, eseményeket – emberöltőkön át hagyományozódtak. Nem csupán a dallamok szépsége, a szövegek csiszoltsága és örökérvényűsége megragadó, de a bennük rejtve fennmaradt szokásrend, hit- és hagyományvilág is. Ezek a „semmicske énekek” az egykori és foszlányaiban még élő tradicionális kultúra lenyomatai. Számtalan titkot, üzenetet őriznek, melyek megfejtése, megismerése örömet jelent a mai kor embere számára is. Ez a meggyőződés indított lemezem elkészítésére.
Dalokból, imádságokból, gyermekjátékok részleteiből és szövegükben aktualizált balladákból kerekítettem a történet fonalát: egy asszonyi életutat. A születés – házasság – halál, mint az emberélet fordulói közé ékelődik a gyermekkor és a párválasztás időszaka, majd a társas-családos élet évtizedei, ahol az apa és a gyermekek sorsa kerül előtérbe.
Én eldúdolom, zenésztársaim Kovács Zoltán megfogalmazásában elmuzsikálják. „Ének őrzi az időt”, mi őrizzük az éneket… – Bognár Szilvia

Bognár Szilvia – ének
Sebestyén Márta – ének
Majorosi Mariann – ének
Bede Péter – furulya, szaxofon
Benke Ágoston Félix – dob
Bolya Mátyás – koboz
Gyulai Csaba – ütőhangszerek, gadulka
Juhász Gábor – gitár
Kovács Zoltán – nagybőgő, hegedű
Pál István „Szalonna” – hegedű, vokál
Thurnay Balázs – bolgár kaval, furulya, marimba, vokál
Erdélyi Flóra és Busa Dafna – mondóka

1. Születés / Birth
2. Forog az esztendő kereke / The Wheel Of The Year Is Turning
3. Kicsi leán guzsalyasba / Young Maid At The Spinning House
4. Koppan az óra / Farewell To The Bride
5. Este lett a leánnak / Maidenhood Is Over
6. Évkerék / Years Are Passing
7. Tiszta feketébe / All In Black
8. A csodahalott / The Miraculous Dead Man
9. Monár András éneke / Song Of András Molnár
10. A mennybe vitt leány / The Girl Who Was Exalated To Heaven
11. Évkerék / Years Are Passing
12. Az utolsó átváltozás / The Last Metamorphosis

    Érdekelhetnek még…

    • Bognár Szilvia: Harang csendül

      2 000 Ft
    • Bognár Szilvia: Semmicske énekek

      3 000 Ft
    0
      0
      Ez van a kosarában:
      Kosara jelenleg üresVissza a kezdőoldalra