Csemer Boglárka Boggie: All Is One Is All

2 700 Ft

4 készleten

Csemer Boglárka Boggie magyar énekesnő. Parfüm című dalának videoklipje által vált ismertté.

Zenei tanulmányait 13 éves korában kezdte Vincze Lilla énekstúdiójában. 2 évvel később klasszikus éneket és klasszikus zongorát kezdett tanulni a Fasang Árpád Zeneiskolában. Ide 2007-ig járt, miközben 2004-től az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Jazz Zeneművészeti Szakközépiskola is magáénak tudhatta jazz–ének szakos tanulói között. Itt olyan tanárok vették szárnyaik alá, mint Hunyadi László, Szolnoki Dóra és Micheller Myrtill.

2006–2007 között elvégzett egy francia nyelvű idegenvezető OKJ szakképesítést.

2007-ben kezdett el tanulni a Kőbányai Zenei Stúdió ének szakán, és ezzel párhuzamosan az Eszterházy Károly Főiskola francia–romanisztika szakirányán is próbára tette magát. Ezalatt – miután elvégezte a jazz–ének szakot – 2008-tól a Tóth Aladár Zeneiskolában a továbbiakban is tanította Myrtill.

Iskolai kereteken kívül Palya Bea is nagy szerepet játszott abban, hogy Boggie megtalálta a helyét a magyar zenei világban. Boggie című lemezének bemutatóján nem véletlenül volt Bea a meglepetésvendég.

2005–2006-ban egy évet Párizsban töltött jeune-fille aupair-ként. Ez az év meghatározó volt számára, közelebb került a francia nyelvhez és kultúrához is.

2009 márciusában alapította meg a Csemer Boglárka Quartetet, így 2 hónapra rá dobbal, nagybőgővel és billentyűkkel kísérve debütálhatott a Budapest Jazz Club színpadán, majd nyáron a Sziget Fesztiválon.

2011-ben Sebestyén Áronnal részt vettek a Csillag születik című műsorban. A kereskedelmi adón való szerepléssel – a nagy nézettségnek köszönhetően – sok olyan rajongót szerzett magának, aki addig nem feltétlenül tartozott a jazzrajongók körébe.

2012-ben felléptek a Művészetek Palotájának tehetségbörzéjén, a Jazz Showcase-en.

A 2012-ben és 2013-ban megrendezett Országos sanzonversenyre is meghívták zsűritagként, 2014-ben emellett fel is lépett a francia Accordzeam zenekarral.

2012-ben kezdtek el dolgozni a lemezükön. Az addigra kiforrott stílusuk igényelte a névváltoztatást, ezért a korábbi CSBQ (Csemer Boglárka Quartet) helyett az egyszerűbb, rövidebb Boggie nevet kezdte viselni a formáció. Ez egyúttal az énekesnő Franciaországhoz, francia nyelvhez való kötődését is jelzi.

A zenekar jelenlegi tagjai:
Csemer Boglárka(ének)
Sebestyén Áron(billentyűk)
Simkó-Várnagy Mihály(elektromos cselló, basszusgitár)
Szabó Tamás(dob)

2013-ban megjelent Boggie címet viselő albumuk a Tom-Tom Records kiadásában. A lemezen csak saját – magyar, francia, és angol nyelven írt – szerzeményeket sorakoztattak fel.

2013 végén jelent meg Parfüm című videoklipjük, a Nouveau parfum című eredeti változattal egy időben. 2014 elején ugrott meg a nézettsége a jó promóciónak, az eredeti ötletnek köszönhetően. A klip többmilliós nézettsége sok új rajongót hozott, akiket Boggie hangja, a zenekar dalai marasztaltak is.

2014. júniustól szeptemberig Boggie megírta és felvette második lemezét, az All is One is All-t, ami október végén jelent meg.

1. All is One Is All (Intro)
2. All Is One Is All
3. Fearless
4. Mon bagage
5. Utazom
6. Camouflage
7. Égbolt (feat. Szakonyi Milán)
8. Say Something
9. Wars for Nothing
10. Színes Minden
11. Szabadító

    Érdekelhetnek még…

    • Tompos Kátya: Holdjárat

      3 400 Ft
    • Kaláka: Szeretlek

      3 000 Ft
    • Akció!

      Petruska: Mák és dió

      990 Ft
    • Csemer Boglárka: Boggie

      2 700 Ft
    0
      0
      Ez van a kosarában:
      Kosara jelenleg üresVissza a kezdőoldalra