Söndörgő: Oj Javore

„Őrzik a tüzet rendületlenül, pedig nem fenyegeti őket büntetés; több mint két-száz esztendeje. Egy olyan hazában, amely befogadta őket, ezer évnél régibb szavaikkal, dalaikkal, hitükkel, aranyokban csillogó templomaikkal. A legifjabbak is tudják a titkot, s a jávorfa hangjával és lángjával felgyorsítják ereimben a vér áramlását. Pomáz és Szentendre lankáin a Pilis öleli és védi a távoli Balkán szerb és makedón lüktetését, a férfiak örömét, a szerelmes lányok és aggódó, gyászoló asszonyok bánatát, a dudák, tamburák, furulyák, pásztorsípok, harci dobolások hangját. Tíz éve álltak össze a legfiatalabbak, még szinte gyerekek, dübörögték a kólót, s hangszereket vettek a kezükbe; az apák állítgatták kezüket, igazították ajkukhoz a fúvókákat, tanították a dalok gazdag hajlítgatásait, szövegeit. Éppen úgy, mint a nagyapák, ősapák. Az újszülöttet Söndörgőnek keresztelték, a névadó apa a Vujicsics Együttes. A fiúk megtanultak mindent, széttekintettek a világban, odafordultak az őket elbocsátó, vagy éppen elüldöző őshazához, felfrissítették és még magasabbra lobbantották a tüzet. Boldog vagyok, ha hallgathatom ezt a csikó-csapatot, az öröm és a fájdalom könnycseppjeit csak nehezen tudom elrejteni. Hiszem, hogy mindenki így lesz vele, ha elindul a korong forgása, a lemez-kóló.” – Petrovics Emil

Tíz év telt el azóta, hogy az első hangot megpendítettük, ezért eddigi munkánk összefoglalása, mérföldköve ez a lemez.
Hagyományos közösségek életében a népzene arra szolgált, hogy az emberek egymásnak üzenjenek vele. Évszázadokon keresztül ezt minden nemzedék megtanulta és használta. Mára már nem meghatározó része a kommunikációnak, de alkalmas arra, hogy segítségével saját érzéseinket fogalmazzuk meg, akár koncertpódiumon vagy hangfelvételen.
A címadó dal az Oj Javore – jávorfa -, a szláv néphagyományban mágikus erejű szimbólum.
A mi „Jávorfánk” gyökerei évszázados hagyományokig nyúlnak, hirdetve a népzene jelenlétét, erejét és egyetemességét. Ezért kerültek az albumra Bartók Béla bánáti szerb, Vujicsics Tihamér pomázi gyűjtései, valamint budakalászi, tököli, és mohácsi dallamok mellé, olyan balkáni rokon-dallamok, amelyek már egy újabb kor jegyeit viselik, azonban eredetük archaikus népzene.
Sokan a népművészetet egy letűnt kor nyelvezetének tartják, és valamiféle nosztalgikus érzésekhez kötik, ha valaki ezen a nyelven szólal meg manapság, pedig a dal és a tánc amellett, hogy a hagyományos kultúrához tartozik, az anyanyelvi kultúrának is része. Ezért ma is korszerű, és a minket követő nemzedékeknek is az önkifejezés természetes formáját kínálja. Boldogok vagyunk, hogy ennek a folyamatnak részesei lehetünk.

Búzás Attila – tamburabőgő, bőgő, litarka, ének
Eredics Áron – prímtambura, basszprímtambura, csellótambura, tarabuka, ének
Eredics Benjamin – brácsatambura, karaduzen, ének
Eredics Dávid – klarinét, furulya, szaxofon, prímtambura, basszprímtambura, ének
Eredics Salamon – furulya, harmonika, basszprímtambura
Wertetics Szlobodan – harmonika, csellótambura, ének

Közreműködik:
Sebestyén Márta – ének
Pál István (Szalonna) – hegedű

1. Jova (4:08)
2. Frula Kolo (6:08)
3. Oj Javore (4:44)
4. Rumelaj (4:07)
5. Kocovo Oro (3:54)
6. Teraj Kume (4:48)
7. Dangubicko Kolo (2:21)
8. Keleruj (6:21)
9. Gajtan Oro (5:32)
10. Vlaska Brzanka (2:11)
11. Salino Oro (2:44)
12. Srpsko Kolo (7:05)
13. Sa (4:24)