Kaláka Zenebolt Hírlevél

Kérem ügyeljen arra, hogy pontos e-mail címet írjon be.

Romengo & Lakatos Mónika: Folk utca

4 200 Ft

2 készleten

Életük elképzelhetetlen a zene nélkül, belőle merítik erejüket a nehézségek leküzdésére, általa tudják megélni a hétköznapok és a családi ünnepek örömét. A Folk utca dalai is főzés, takarítás, baráti összejövetelek, utazások közben születtek.
A Romengo hivatása 2004-es alapítása óta változatlan: saját dalokon keresztül bemutatni a magyarországi oláh-cigányzene ezerarcú szépségét szerte a hazában és a világon. Egy élő kultúra részeinek vallják magukat, ez a hagyomány veszi körbe őket születésünk óta, a jelenben született dalaik a magyarországi oláh-cigányok örökségét szeretnék továbbéltetni.
Az albumra hallgatók, egy botoló és több táncos dal került. Énekelnek a szülők és testvérek szeretetéről, az együtt töltött idő fontosságáról, illetve arról, hogy egy cigány közösségen belül milyen törvényeknek kell megfelelnie a férfiaknak és a nőknek.
A lemez Lakatos Mónika hangja köré épül, mellette Rostás Mihály „Mazsi” éneke is hangsúlyosan megjelenik, sőt, a közösen végigzenélt, végigélt két évtized örömére ezúttal minden tagtól megszólal egy-egy dal; az ütős Lakatos János „Guszti” hallgatót, Balogh Tibor és Rosonczy-Kovács Mihály pedig egy németországi autópályán született dalt énekel. A lemezen a magyar népzene mellett a spanyol gitárzene is helyet kap, így a repertoáron a “Szól a kakas” kezdetű népdal mellett egy rumba ihletésű szám is feltűnik.

1. Szól a kakas már 03:07
2. Aven aven romale 03:34
3. Csoravla 03:32
4. Na dikh aba 02:31
5. Csingera 02:52
6. Zörög a kocsi 05:16
7-8. Botolóso 03:49
9. Domi mó 04:10
10. Majácska 03:59
11. Torontó – Montreál 02:41
11. Turnédal 03:23
13. Rumbáso 04:23
14-16. Luludjalo sanco – Siluro 13:43

    Érdekelhetnek még…

    • Lakatos Mónika, Romengo: Kétháné

      3 000 Ft
    • Parno Graszt: Reggelig mulatok (CD+DVD)

      3 400 Ft
    • Lakatos Mónika: Romanimo

      3 500 Ft
    • Akció!

      EtnoRom: Diri, diri

      990 Ft