Kaláka Zenebolt Hírlevél

Kérem ügyeljen arra, hogy pontos e-mail címet írjon be.

Lajkó Félix: Most jöttem…

3 400 Ft

1 készleten

A Most jöttem című lemezen a hegedű- és citeravirtuóz variációit hallhatjuk folk témákra remek zenésztársakkal.

Lajkó Félix zenéje mindazon zenei hagyományokból gazdagon merít, melyek kiskorától befolyásolták mindennapjait, ez pedig a folk; a Vajdaságban megismert népzenék, úgy a magyar, a cigány, vagy akár a román népzene is. A Most jöttem című lemezen a hegedű- és citeravirtuóz variációit hallhatjuk folk témákra, olyan remek énekesekkel, mint Palya Bea, Tintér Gabriella és Csizmadia Anna és olyan zenésztársakkal mint Porteleki László, Brasnyó Antal és Szabó Csobán Gergő. A Lajkó Félix Folk először a művész 40. születésnapjára rendezett Lajkó Félix-maratonon mutatkozott be a Müpában 2015 februárjában. Azóta több emlékezetes koncerten formálódott a zenei anyag, amely most lemezre is került a Fonó gondozásában.

“A Folk produkcióban így a népzenész barátokkal, az énekesekkel együtt sikerült egy olyan pörgő, végig táncolható műsort összehozni, ahol vagy a virtuozitás, vagy a hegedűk, vagy a citera szólói, vagy az énekesnők egyedisége írja felül a pillanatokat. Persze a “nagyszám” itt is a finálé, amikor együtt énekelnek a lányok, olyan melódiákat, melyeket aztán még napokig is dúdolgatunk.”

Lajkó Félix – hegedű, citera
Brasnyó Antal – brácsa
Szabó Csobán Gergő – nagybőgő
Közreműködik:
Porteleki László – hegedű
Csizmadia Anna – ének
Palya Bea – ének
Tintér Gabriella – ének
Számok címei:
1. Még azt mondják 2.55
2. Verbunk 3.52
3. Harangszó 4.01
4. Kicsi madár 3.15
5. Mi zörög 4.21
6. Lassan kocsis 2.57
7. Elmegyek 2.50
8. Diófa 4.05
9. Szivaroztam 2.20
10. Most jöttem 4.23
11. Román 4.06
12. Zeng a szó 5.51

    Érdekelhetnek még…

    • Lajkó Félix & Vołosi

      4 300 Ft
    • Lajkó Félix, Balázs János: Jelszó

      3 400 Ft
    • Lajkó Félix & Band: Start

      3 300 Ft
    • Akció!

      Dévényi Ádám és az Átmeneti kabát: Olyan jó

      990 Ft
    0
      0
      Ez van a kosarában:
      Kosara jelenleg üresVissza a kezdőoldalra