Kaláka Zenebolt Hírlevél

Kérem ügyeljen arra, hogy pontos e-mail címet írjon be.

Herczku Ágnes: Hozomány – Magyarvista

4 200 Ft

1 készleten

Herczku Ágnesnek a 2018-ban kiadott Hozomány – Erdélyi népzene régen és most –Visa című népzenei albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje” volt, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye.

Az énekesnő, soron következő Hozomány – Magyarvista című albumát most egyetlen vistai (Kalotaszeg) asszony, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” dalai köré építette. Erre nemcsak „Erdei” Erzsi kivételes egyénisége, repertoárjának gazdagsága és a faluban betöltött közösségi szerepe adott okot, hanem az évek során elmélyülő, egyre meghittebb kapcsolatuk is.

Herczku Ágnes albuma ismét dupla CD-t tartalmaz: a Gyűjtés-en az évekkel ezelőtt felvett dalok válogatott anyaga, a Revival CD-n pedig a hazai népzenészek legjavából összeállított zenekar énekes és hangszeres felvételei hallhatók. Ez utóbbi felvételek „Erdei” Erzsi énekei mellett Kallós Zoltán gyűjtéseire is támaszkodnak, olyan híres prímások játékát megidézve, mint a mérai Antal Ferenc „Árus” vagy a bánffyhunyadi Varga Ferenc „Csipás”.

Ez az értékmentő, de előremutató album egyszerre állít emléket falusi Mestereinknek, énekeseknek, zenészeknek, ugyanakkor mintát adhat arra, hogy ez a zenei kultúra megtanulható, átadható és nagyon-nagyon szerethető.

Herczku Ágnest gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jótanácsai vezették, ezért a sorozatot az Ő emlékének ajánlja.

Zenei rendező / Musical direction by – Herczku Ágnes és Nikola Parov
Szerkesztette / Edited by – Herczku Ágnes

Revival CD 1

1. Nem szeretem az idő járását / I do not like the walk of time 2:21
2. Akár a Simon Pista / Like Pista Simon 7:00
3. A „Három árva” Zsófi mama után / The “Three Orphans” – after Mama Zsófi 3:52
4. A Fehérek balladája / Ballad of the Fehér 2:44
5. Legényes „Hitler” után / “Legényes” (men’s solo dance) after “Hitler” 2:11
6. A búcsúzók panasza / Complaints of farewell bidders 2:14
7. M
8. Erdei Erzsi panasza / Erzsi Erdei’s complaint 1:37
Összidő / Total time 42:37

Gyűjtés CD 2

Keservesek és balladák
1. Kinek panaszoljam magam (KL gyűjt., 2002) 1:16
2. Bemondás és az „Erdei” név meséje (2005) 5:16
3. Ország-világ az én hazám (2011) 2:29
4. Amerre én járok (2011) l,l,l,lls 1:02
5. Gyere kismadárka (2011) 2:17
6. Kimegyek a hegyre (2011) drmmmm 1:29
7. Kimegyek a hegyre (2011) l,l,llls 2:04
8. Csá Bodor a barázdába (2011) 3:22
9. Csak titokba, csak titokba (2005) 1:34
10. Három árva balladája (2011) 3:12
11. Fehér László balladája (2011) 2:36
12. Rózsa Sándor balladája (2013) 2:21
13. Simon Pista balladája (2011) 2:46
14. Simon Pista igaz története (2013) 2:15

Mulatsághoz, tánc alá – Hajnalik, öreges csárdások, csárdások
15. Virágozzák a vistai temetőt (2011) 2:03
16. Udvarom, udvarom (2005) Csak ha egy fiatal meghalt! 2:16
17. Temető kapuja (2011) 1:09
18. Hej, nem szeretem az idő járását (2011) 1:43
19. Erdélyország az én hazám (2011) 2:07
20. Az a vonat, ha elindult (2005) l,l,llddtil 2:19
21. Az a vonat, ha elindult (2011) drmmdrmm 1:36
22. Jaj, de széles, jaj, de hosszú (2011) drmmdrmm 1:42
23. Jaj, de széles, jaj, de hosszú (2011) 3:12
24. A vistai templom mellett (2005) 1:55
25. Hallod-e te szelidecske (2011) 1:34
26. Szép a rózsa / Udvaromba hármat fordult (2005) 2:41
27. Hat ökör a földet (2005) 3:14
28. Kinek van, kinek van (2011) előző folytatása 1:22
29. Megyek az utcán lefelé (2005) 2:09
30. Fekete tyúk / csujogatás (2005) 1:27
Összidő / Total time: 66:44

    Érdekelhetnek még…

    • Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági: Szájról szájra

      4 200 Ft
    • Herczku Ágnes: Hozomány – Visa (2CD)

      4 900 Ft
    • Herczku Ági és a Banda: Kamara

      3 300 Ft
    • Herczku Ágnes: Bandázom

      3 400 Ft