Kaláka Zenebolt Hírlevél

Kérem ügyeljen arra, hogy pontos e-mail címet írjon be.

Csík zenekar: Tiszta szívvel

2 700 Ft

1 készleten

Az elsőként felcsendülő Kunverbunk egy hagyományos kiskunsági toborzó dallam, melyet a kunszentmiklósi Rupa Zoltán “Loló” prímás és zenekarának, 1959-ben Martin György által készített felvétele alapján rekonstruáltunk. A kiskunsági oláhos, lassú és friss csárdás szokatlan hangszerösszeállítását egy fülöpházi filmfelvétel alapján választottuk. A táncnótákat Szomjas-Schiffert György kiskunhalasi, ill. Nagy Zoltán kecskeméti és Kecskemét környéki gyűjtéséből merítettük. Bátmonostor, Bajától 10 km-re Bács-Kiskun Megye déli csücskében található. A régen itt muzsikáló zenekar nótáit választottuk tamburás összeállításunk alapjául. A Calus-t kísérő muzsika ma már csak Románia déli részén élő népszokás, (szertartás) melyet a férfiak több napon keresztül jelmezekbe, álarcokba öltözve tánccal, muzsikával ünnepelnek. A felvételen muzsikáló Magyar Kálmán a New York-i Életfa zenekar tagja. Az ukrajnai születésű Alexander Fedoriouk több éve Amerikában él, mint szólista a Manhattan School of Music filharmonikus zenekarával játszik. Mint korábbi kiadványainkon ezen a lemezen is helyet kívántunk adni az észak-mezőségi muzsikának. A halott kísérő, és a rövid táncrend Szamosújvártól 40 km-re ésszakkeletre fekvő Bethlenből való, Moldován Petru és zenekarának felvételei alapján készült. Az utolsóként elhangzó “hétlépés” tulajdonképpen egy szásztánc melyet Varga “Balog” László és zenekara a mai napig is játszik Erdőszombattelkén. Reméljük, hogy ez a lemez örömére szolgál mindazoknak akik eddig is, és a jövőben is szívesen hallgatják majd a Csík zenekart.

A zenekar:
Csík János – hegedű, ének
Dresch Mihály – tárogató, furulya
Kozma Gyula László – bőgő, basszprím tambura
Majorosi Marianna – ének
Nagy Zoltán – cimbalom, prímtambura, ének
Vass Lóránt – brácsa, kontra

Számok címei:
1. Kunverbunk (Kunszentmiklós – Kiskunság)
2. Oláhos, Lassú és frisscsárdás (Kecskemét, Kiskunhalas, Jakabszállás – Kiskunság)
3. Rózsa, rózsa, labdarózsa levele (Bátmonostor – Bácska)
4. Csárdás, friss és mars (Kalocsa – sárköz)
5. Keserves, lassúmagyaros és féloláhos (Gyimesközéplok – Gyimes)
6. Sebes forduló, csárdás és verbunk (Magyarpéterlaka – Székelyföld)
7. Calus (Muntenia, Oltenia – Románia)
8. Halottkísérő (Bethlen – Észak-mezőség)
9. Karácsonyi és újévi köszöntő (Klézse, Lészped – Moldva)
10. Öreges és lassú csárdás, szökős és cigánycsárdás (Bethlen – Észak-Mezőség)
11. Hétlépés (Erdőszombattelke – Észak-Mezőség)